Rólunk


Veres Júlia: klinikai szakpszichológus vagyok, alapdiplomámat az ELTE-n szereztem 2005-ben, majd 2010-ben szakvizsgáztam. Jelenleg a Murmo Szakpszichológiai és Művészetterápiás központban dolgozom, egyéni- családi- és csoportos folyamatokat vezetek. Saját élményként és a munkám során is megtapasztalhattam, hogy a pszichodráma mint módszer kiváló eszköz a felnőttekkel folytatott munkához, az önismeret elmélyítéséhez, a kisebb-nagyobb nehézségekkel való megküzdéshez.

Murányi Yvett: 1992-ben végeztem az ELTÉ-n magyar-latin szakos tanárként, 2000-ben drámapedagógusi képesítést is szereztem. A pszichodrámával 2004-ben találkoztam egy önismereti csoport keretein belül, és szinte azonnal rabul ejtett a módszer ereje és mélysége. Ezért döntöttem úgy, hogy elvégzem a hosszú évekig tartó képzést. A dráma és maga a csoport mint közeg az évek során nagyon sokat alakított rajtam és az emberekhez való viszonyomon - pszichodráma vezetőként ezt a meghatározó élményt szeretném továbbadni.

Mindketten a Magyar Pszichodráma Egyesület pszichodráma vezető képzését végeztük el. Első közös pszichodráma csoportunkat a 2012/2013-as tanévben tartottuk a XII. kerületi Nevelési Tanácsadóban, elsősorban a kerületben lakó szülők részére. A csoporton a pszichodráma eszközeit használva biztosítottunk lehetőséget arra, hogy szülőséggel, a szülői szereppel kapcsolatos nehézségekből kiindulva a csoporttagok megoszthassák, megérthessék és átdolgozhassák a problémáikat. Ezt követte két szélesebb körben meghirdetett, 120, illetve 150 órás önismereti csoport. Bár mindkét csoportot szülők részére szerveztük, a csoportban megjelenő témák az élet minden területét érintették. 

2017 óta vezetünk "hagyományos" önismereti csoportokat, ahol a csoporttagok aktuális kérdéseivel, témáival dolgozunk egyéni és csoportszinten is. Most induló csoportunkba várunk mindenkit, aki változásra, nehézségeinek megértésére, önismeretre vágyik. Több, mint 500 órás, 10 éves közös munkánk során megtapasztaltuk, hogy a pszichodráma nagyon sokféle személyiségű, különböző problémákkal, kérdésekkel érkező csoporttag részére lehet meghatározó, fontos élmény.




Készítsd el weboldaladat ingyen!